A TÁMOP 6.1.2. A-14/2 Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban! nyertes pályázatunk keretében felsős diákjainkból alakult Egészségkommunikáció szakkör tagjai készítettek riportot iskolánk egyik testnevelőjével Peringer Orsolya tanárnővel.

Kedves Gyerekek, Tanáraink és Kedves Szülők!

Az iskolai Egészségkommunikációs szakkör tagjaiként elhatároztuk, hogy megkérjük iskolánk testnevelő tanárait, hogy meséljenek sportolói pályafutásukról, és osszák meg tanácsaikat az rendszeres testmozgással és az egészséges életmóddal kapcsolatban. Elsőként Peringer Orsi nénit kérdeztük meg, akiről kevesen tudják, hogy egykor NB/I-es kézilabdázó volt.  

K: Orsi néni hány éves korában kezdett sportolni?

V: A marcali Mikszáth Utcai Általános Iskola tanulója voltam, ahol testnevelés tagozatra jártam. Testnevelés tagozaton 1. osztályos koromban kezdtem az ismerkedést a sportágakkal, aztán 4. osztálytól már versenyszerűen is sportoltam (torna, atlétika, mezei futóversenyek és kézilabda).

K: Fő sportágán kívül milyen sportágakban szerepelt versenyeken az iskola színeiben, voltak kiemelkedő eredményei?

V: Atlétikai és mezei futóversenyek állandó résztvevője voltam. Megyei diákolimpiai atlétikai versenyeken több érmet szereztem, pl.: összetett bajnok voltam 4 próbában, távolugrásban, csapatban. Illetve több érmet szereztünk 4x100 méteres váltófutásban, ezüstöt 400 m-es síkfutásban. Távolugrásban országos területi döntőn is részt vettem Tatán, sajnos onnan már nem jutottam tovább.

K: Milyen tanuló volt? Nem ment a sport a tanulás rovására?

V: Mindig jó tanuló voltam, az általános iskolában végig kitűnő eredménnyel – voltam „Jó tanuló, jó sportoló” cím büszke tulajdonosa is. A középiskolában kicsit rontottam, de ott sem mehettem 4,5-es év végi átlag alá, mert a szüleim is, és az osztályfőnököm is szigorúan fogtak, pedig abban az időben már a korosztályos válogatottságok miatt többet hiányoztam. Kollégistaként amúgy is kicsit kötöttebb volt az élet, viszont segíthettünk egymásnak a tanulásban. Amire még nagyon büszke vagyok, hogy középiskolásként a Diákolimpia megyei döntőjében 3. helyezést értünk el kosárlabdázásban! Két kosaras osztálytársammal és három kézilabdázóval értük el ezt a nagyszerű eredményt, a meccseken – mi kézilabdások – persze számos lépéshibát elkövettünk. Emellett, mivel a legjobb barátnőm tornász volt, és elég ügyes tornász voltam akkoriban, az iskolai tornacsapat tartalék versenyzőjeként is számíthatott rám a tornaedző tanárnőnk. Ez utóbbinak a kézilabdaedzőm nem igazán örült…

 K: Orsi néni felnőtt válogatott is volt?

V: Nem, sajnos nem nőttem elég nagyra, és nem voltam elég erős ahhoz, hogy a kézilabda sportban válogatottságig vigyem. Mindig ügyes és gyors voltam, de megfelelő fizikum és tömeg nélkül a modern kézilabdázásban nehéz érvényesülni – ahhoz kirobbanó tehetségnek kell lenni, én pedig nagyon hajtós és szorgalmas voltam, de az a plusz, ami igazán kiemel a többi hasonló képességű sportoló közül, az nem volt meg bennem. Az Ifi válogatott bő keretébe fértem be, majd juniorként két éven keresztül erősítettem a válogatottat. Kb. 18-20 meccset játszottam itthon és nemzetközi tornákon.

K: Orsi néni mikor és hogyan lett NB/1-es kézilabdázó? Milyen csapatokban kézilabdázott és mennyi meccset játszott?

V: Minket az ikertestvéremmel még az általános iskolában „néztek ki” maguknak utánpótlással foglalkozó kézilabdaedzők. Egyikük Fonyódra, a másikuk Pécsre hívott bennünket gimnáziumba és kézilabdázni. A szüleinkkel megbeszéltük, és közösen eldöntöttük, hogy Pécsett talán ideálisabbak a feltételek a későbbi továbbtanulási lehetőségeket figyelembe véve. Így kerültünk Pécsre, és az 1996/1997-es szezonban a gimink és az Egyetem közös sportegyesületében a Peac-Babits csapatában, még gimnazistaként játszottam az első NB 1-es meccsemet. Aztán az egyetemi tanulmányaim alatt végig, később szülővárosomban két évet át, majd a Budapesti Kőbányai Spartacusban játszottam. 2003 nyarán Pécsen, a Peac-Pikker csapatában fejeztem be kézilabdázást..

A Magyar Kupával, rájátszásokkal együtt a 7 év alatt közel 300 meccset játszhattam, ezt nem tudom pontosan.

K: Mik a legjobb elért eredményei?

V:         7-8. osztályban: 1989: Pályán maradni televíziós kézilabda gála - csoportgyőzelem

1990-1994 között nyertünk Országos Serdülő Bajnokságot, Országos ifi Kupát, Diákolimpia országos döntőt;

1993: Korosztályos Nem Hivatalos Világkupa Teramo, Olaszország: 2. hely.

1994: Korosztályos Nem Hivatalos Világkupa Teramo, Olaszország: 1. hely

2000: Somogy Megye legjobb felnőtt sportolója

K: A tanítás és a kislánya mellett jut ideje sportolásra? Hogyan őrzi meg az alakját és a fittségét?

V: A kevés szabadidőmben nem sportolok rendszeresen, de itt az iskolában, ha tehetem, együtt melegítek, erősítek és játszom a gyerekekkel. Persze nem minden nap minden tanítási órájában, mert az nagyon sok lenne, de mindennap egy órát szeretek aktívan mozogni. Emellett hetente kétszer gerinctornát tartok a kollégáknak a Koppány utcában, ahol a gerinctorna melett pilates és jóga gyakorlatokkal is „kínozom” magunkat, hogy formában maradjunk. Az étkezés nagyon fontos! Sokféle ételt, változatosan és mértékkel kell fogyasztani, ez az én alapelvem. Szeretem a főzelékeket, a húsokat, a halat és a leveseket is, emellett friss zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztok lehetőleg minden nap. Nem iszom szénsavas és cukrozott üdítőket sem, itt a suliban szűrt vizet, otthon reggel zöld- és csipkebogyó teát, illetve szűrt vizet fogyasztok. Viszont a csokit szeretem, és találok is otthon, ha megkívánom! Ugyanakkor nálunk nincs otthon chips, se ropi, se kóla. Borsika pl. a ketchupot és a majonézt sem ismeri, de nem azért mert szélsőségesek lennénk, hanem ezek az ételek egyszerűen nem részei a mindennapi étkezésünknek. Talán azért alakítottuk így, hogy a gyermekünk egészséges étkezési szokások között szocializálódjon, számára ez a fajta étkezési kultúra és a mozgás szeretete legyen a természetes, követendő példa.

Köszönjük szépen, Orsi néni!

Készítette: Angyal Rebeka és Pálmai Lilla