
A Költészet napját ünnepeltük ma iskolánkban.
A gyerekek hetek óta készültek erre az eseményre, sok-sok verset tanultak meg.
Az elsősök Weöres Sándor: Kutyatár című költeményét szavalták el, a 2. osztályosok József Attila Altatóját és Móra Ferenctől a Cinege cipője című verset adták elő.
A 3. évfolyam kitett magáért, 3 verset is előadtak: Nagy László: Dióverés, Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger és Kemény szél fúj című költeményéket hallhattuk tőlük.
A 4. évfolyam tanulói Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa című versét szavalták el.
A program végén közösen énekeltünk el egy megzenésített verset.
Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!
